Muzeum + közösségi tér/ México

Spontán építészeti kutatások és fenntarthatóság kérdései?

A workshop után megismerkedem a Mundo Sustentable alapítvány (Fenntartható Világ) elnökével Carlos Gomez Flores-szel. Több induló tervezési munkáról tárgyalunk. Az USA határvárosában Mexicali-ban épülő szemétfeldolgozó szociális épületeinek terveivel kezdünk foglalkozni, melynek célja a szeméttelepeken dolgozók képzésére létrehozni egy könnyen reprodukálható szociális egységet újrahasznosított anyagokból. Sajnos a tervezés idő előtt félbeszakad. Saltillo városban tett látogatásunk és a LATREN (2010-ben helyi önkéntesekkel és CTRL+Z műhely irányításával épült kulturális központ) megismerése után Gianluca, Carlos és Dr Alfonso Martinez Muñoz (UANL) javaslatára július 9-én San Miguel de Bustamante (Észak-Mexikó, Nuevo León tartomány) faluba utazom. A településen egy kis csoport és a Mundo Sustentable együttműködésével készülnek szociális és falufejlesztési programok. A helyi történeti múzeum és oktatóközpont tervezésében veszek részt miközben a területen fellelhető alternatív építési technológiák, anyagok és spontán építészeti technikák felkutatásával foglakozom egy lehetséges szociális minimál-ház fejlesztéséhez. Nagyon lelkesen fogadnak a faluban, de hamarosan szembesülnöm kell a kulturális különbségekből fakadó és integrációs – lásd. „gringo” kifejezés – nehézségekkel. A múzeum tervezésének első fázisában a régi piacépület felújítása és a kiállítóterek belső kialakítása történik meg. A finanszírozási problémák és a nehézkes információcsere miatt folyamatosan változtatnom kell a terveket, miközben a második fázis megvalósításának lehetőségét vizsgálom. A múzeum épületnek a tetejére árnyékolóval védett közösségi teret tervezünk, ahol a rendezvények mellett a falu hagyományainak gyakorlására teret adó kültéri nyitott műhely kap helyet. A projekt minimális költségvetése miatt olyan helyi építőanyag után kutatok, amit egyszerű eszközök használatával a helyi kaláka és a szomszédos monterrey-i egyetem diákjaival közösen meg tudunk építeni. Bustamante-ban semmilyen újrahasznosítható építőanyagot nem találok, mert az általános szegénység miatt már minden alkalmas tárgyat beépítettek a szomszédok. Az új építkezésekhez az anyagot a CEMEX (Mexikó és Latin-Amerika legnagyobb cementgyártó vállalata) biztosítja. A faluban a betonblokkból készült „modern” kunyhók jelentik a gazdagságot, míg az ősi építőanyagokat – a vályogot, pálmát – a helyiek többsége ma már megveti. A Cemex szociális részlege a közösségekbe egyszerű betonüzemeket telepít, ahol egy helyi mester irányításával a családok maguk készíthetik el a házaikhoz szükséges betonblokkokat annak fejében, hogy a legyártott elemek 50% a Cemex tulajdonában marad piaci értékesítésre. A hatékonyan működő rendszerben azonban a komplex szociális szükség feltérképezése és a megfelelő oktatás hiánya miatt a házilag készített épületek nem megfelelő minőségben készülnek. Tapasztalatom szerint az anyag változik, de a „tákolás” minősége nem. Az ősi technikák háttérbe szorultak. A faluban végigjártam a még létező hagyományos házakat, felkerestem az ősi építésmódokat ismerő mestereket és dokumentáltam a technikákat.

A múzeum közösségi teraszának a fedésére végül a sivatagban találtam egy lehetséges megoldást. A maguey vagy agave kaktusz 7 évente körülbelül 5-7 méter hosszú rostos szárat növeszt (quiote) a virágzáshoz. A növénynek csak a gyökere marad életben a virágpor elszórása után. A bambuszszerű szárat korábban egyszerű szerkezetek (kerítések, tetőszerkezetek, stb.) építéséhez használták, de meglepő módon a megfelelő időben kivágott szárat megfőzve lédús táplálékot is kaphatunk. (A Mexikóvárosi Antropológiai Múzeum adattára szerint a növény rituális szerepet is betöltött, rostjaiból kötelet és ruhát is készítettek, leveleiből nyerik ki többek között a tequila és a mezcal ital is.) A környékbeli pampákon rengeteg maguey nő és a quiote mindenféle felhasználás nélkül pusztul el, ma már senki nem használja. Kisebb csapat segítségével pár hét alatt megfelelő mennyiségű szárat lehetne gyűjteni a könnyűszerkezetes árnyékoló megépítéséhez. Daniel – szobrász barátom – segítségével, kisebb gerenda méretű mintákat veszünk a növényekből és laboratóriumba küldjük. Ha megfelelő az anyag múzeum szerkezetének elkészítéséhez, akkor mégis lehetséges minimalizálni az építkezés költségét és egy jó példát mutathatunk egy ősi anyag modernkori alkalmazásához; a kaláka saját kezével építheti meg a szerkezetet miközben az összes anyagi ráfordítást a településen tartja. Ezekben a hetekben is a második fázis terveit készítem és várom a laboratóriumi eredményeket. A pozitív visszajelzés esetén a második fázist 2012 nyarán tudjuk megvalósítani.